Egy a London University College által lefolytatott 2008-as kutatásban a Google-generáció (innentől GG, vagy Z-egenráció) információszerzéssel kapcsolatos magatartását térképezték fel, azzal a szándékkal, hogy a jövő kutatóinak információkeresési stratégiáiról tudjanak meg többet. A tanulmány nagy erénye, hogy igyekszik a generációspecifikus jellemzőket élesen elválasztani az életkor-specifikus jelenségektől illetve az egész társadalomban általánosan megfigyelhető tendenciáktól.

A kutatók szerint, ahogyan a GG az iskolai feladataihoz vagy bármilyen őt érdeklő kérdésekhez információt gyűjt, befolyással lehet arra, hogy később oktatóként vagy kutatóként hogyan közelít majd egy-egy tudományos problémához. A cikk egyik kérdése például az, milyen lesz az információs környezetünk 2017-ben, amikorra ezek a fiatalok pozícióba kerülnek. A tanulmány egyébként teljes hosszában jól követhető, kérdés-válasz logika mentén halad és klasszikus generációs mítoszokat is körüljár. Akit részleteiben érdekelnek az eredmények itt továbbolvashat.

A blogra a Google-generációs "fun fact gyűjteményből" hoztam párat:

1., A GG képeket preferál a szöveg helyett.

Tulajdonképpen igaz, de a szöveges tartalmak sem szorulnak teljesen háttérbe. A technológia fejlődésével és az eszközök árának csökkenésével azonban arra lehet számítani, hogy idővel a videós tartalmak vehetik át a szövegek helyét, különösen közösségi hálós kontextusban.