A nyitott terű irodákat általánosságban kevésbé szeretik a munkavállalók. Pont ezért fontosak azok a tanulmányok, melyekből kiderül, hogyan lehet mégis jobbá és szerethetőbbé tenni azokat. 

Egy török kutatásban egy irodaház ugyanazon oldalán és emeletén lévő, két hasonló felépítésű irodát vizsgáltak. Mindkét irodára igaz, hogy a munkavállalók fele közvetlenül az ablak, a másik fele pedig a folyosó mellett ül, az alábbi elrendezésben:

nyitott terű iroda ablak válaszfal munkahelyi elégedettség környezetpszichológia

Mindkét iroda "fülkés" szerkezetű, viszont míg az egyikben 1,2 m, a másikban 1,4 m magas elválasztó fal szeparálja el egymástól a kollégákat. Az alapvető különbség, hogy míg egy 1,4 m-es fülkékben egy átlagos testméretű, ülő ember nem látszik, addig az alacsonyabb válaszfal esetén igen.

nyitott terű iroda ablak válaszfal munkahelyi elégedettség környezetpszichológia

 

 

A kutatás során mindkét iroda munkavállalóit arról kérdezték, mennyire elégedettek az épülettel, amelyben dolgoznak, az iroda megvilágításával, a munkahelyi magánszférájukkal vagy általában a munkakörnyezetük minőségével. Azt találták, hogy minden szempontból az ablak mellett ülő, magasabb válaszfallal rendelkező dolgozók voltak elégedettebbek nemre, beosztásra vagy fizetésre való tekintet nélkül.

A rövid tanulság tehát a nyitott terű fülkés irodákról: a közvetlen kilátás és az a plusz 20 cm válaszfal nem csupán egyszerű extrát jelent, hanem egy teljesen más minőségű munkavégzés lehetőségét. 

 nyitott terű iroda ablak válaszfal munkahelyi elégedettség környezetpszichológia

Forrás: Kemal Yildirima,, Aysu Akalin-Baskayab, Mine Celebia (2007): The effects of window proximity, partition height, and gender on perceptions of open-plan offices, Journal of Environmental Psychology, 27, 154-165