A big data korszakban egészen szürreális, hogy még mindig kérdőíves kutatásokkal mérjük például a netezési szokásokat vagy bizonyos társas attitűdöket. Tesszük ezt persze azért, mert a világon ugyan már mindenről létezik adat, ami egy társadalomtudóst érdekelhet, de legnagyobb része csak a Microsoft vagy a Google illetékesei számára hozzáférhető. Legalább a felhasználói élmény szintjén élvezhetjük ugyan annak előnyét, hogy milliónyi kilobyte-ot tárolnak rólunk (:D), a társadalomtudományokban igazi paradigmaváltást (és számos új etikai kérdést) jelentene az ezekhez való hozzáférés.
Mentális térképek
A városi környezetek kutatásában a mentális térképek vizsgálata általában egy fő fókuszpont. A mentális térkép a fejünkben kialakult kép a városról, a fizikai környezet és a benne élő emberek szubjektív leképeződése, melynek olykor egyáltalán nincsenek térképszerű jellegzetességei. Akkor „jó” egy város, ha képesek vagyunk róla egy egységes reprezentációt kialakítani. Ennek az átláthatóságnak mentálhigiénés szerepe is van, hiszen egy városlakó számára fontos, hogy egészként legyen képes megélni a települést, ahol él, és tudjon benne magabiztosan tájékozódni. Másfelől identitásképző is, a közös szimbólumok és tudásrendszer erősítik az összetartozás érzését az ott élőkben. Ha azt mondom, "Moszkva-tér", nagyjából minden budapestinek ugyanaz jut eszébe. Az óra, villamosok, árusok, tömeg, a kult film és persze néhány saját élmény, noha ilyen nevű köztér már nem is létezik a fővárosban.
A mentális térképek vizsgálata nem újkeletű téma, ahogyan azt az alábbi, '76-os New Yorker címlap is jelzi. A közösségi média platformokról származó adattenger azonban egy egészen új korszakot nyithatna ennek a kérdésnek a vizsgálatában is.
A felhasználói élmény szintje
A valódi térképek és a mentális térképek között a Google maps képezheti az evolúciós láncszemet. Míg egy nyomtatott térkép legfeljebb a készítőjéről árul el pár dolgot (milyen léptéket használ, hol húz be határvonalakat, milyen szempontokat ábrázol), addig a mentális térképek sokszor nehezen vizualizálhatóak, leginkább csak a fejünkben léteznek. A Google azonban hátrahagyott információmorzsáinkat felhasználva megtanulja, általában honnan hová közlekedünk, milyen közlekedési eszközöket preferálunk, hol időzünk hosszabban vagy milyen időjárási körülmények között mozgunk szívesen a városban. Tudja hol lakunk, hova járunk dolgozni. A különböző szolgáltatásokban hátrahagyott nyomunk alapján egészen pontos képet alakít ki arról, kik vagyunk mi valójában. Ahogy Jonah Jones, a Google vezető térkép designere fogalmazott, a cégnek egymilliárd térképe van, minden felhasználónak egy, s ezáltal tulajdonképpen a mentális térképezés is bekerült a szolgáltatások listájába.
Várostervezés a közösségi média segítségével
A mentális térképek készítésének létezik egy kollektív, közösségi szintje is. A Facebook, a Twitter, az Instagram, a Foursquare és a Flickr lehetőséget adnak arra, hogy a földrajzilag megjelölt (geo-tagged) tartalmi elemeket tegyünk közzé, melyek gyakran egészen konkrét koordinátákat is tartalmaznak. Mindez pedig kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy megértsük emberek és közösségek attitűdjét egy-egy köztérrel, városrésszel vagy akár egy teljes várossal kapcsolatban. Ahogyan a Schwarzt-Naaman szerzőpáros írja, kollektív mentális térképeket is készíthetnénk ezen közösségi média tartalmak segítségével, hisz a téma klasszikus módszertana big datás elemzéssel is remekül alkalmazható. Néhány kutató már tett is erre kísérletet.
Egy városon belüli főbb tájékozódási pontokról (pl.: hegyek, hidak, közterek, szobrok, kávézók) információt nyerhetnének az építészek, pszichológusok, antropológusok, közgazdászok, turizmussal foglalkozó szakemberek. Modellezhetővé válna, milyen befolyása van egy-egy épületnek vagy természeti képződménynek adott földrajzi területen vagy adott populáción belül, vizuális összefoglalókkal pedig a használók közötti interakciót lehetne serkenteni. Feltérképezhetnék a közlekedési szakemberek a városon belüli tipikus útvonalakat. A posztolt turistafotók koordinátáiból, az elszórt "kenyérmorzsákból" akár az is kinyerhető, hogy a Budapestre látogatók általában milyen módon jutnak el például a Várból a Hősök terére. Foursquare check-in elemzésekből felrajzolhatnák a kutatók, hogyan használják a hetedik kerületet a turisták, a helyi tizenévesek vagy éppen az értelmiségiek. Az egy-egy képhez vagy aktivitáshoz feltöltött kulcsszavak vagy mondatok kvalitatív technikákkal is elemezhetőek, például a pszichológiában használt NLP módszer segítségével. Megismerhetnénk, hogy egy-egy hely melyik érzékszervi nyelvet aktiválja leginkább, a fülünket, a szemünket vagy éppen az orrunkat stimulálja igazán („Festői kilátás” vs. „A hely magáért beszél”).
Az ilyen térképek villámgyors terjedése mutatja, hogy az embereknek igénye van arra, hogy a városról, a városban megélt és látott közös élményekről és jelenségekről kommunikáljanak. A big data elemzések pont azt tennék lehetővé, hogy ne ilyen színvonalú és nyelvezetű vizuális eszközök jelentsék a közös nyelvet. Hogy ne a kirekesztésen vagy a szegeregáción legyen a hagnsúly, hanem a közös identitás erősítésén, a közösen megélt AHA-élményeken. Néhány hasonló térkép itt.
Ez a fajta tűpontos madártávlati kép tucatnyi szakterület számára egészen új ajtókat nyitna meg. Azt ugyanis már tudjuk, hogy bizonyos tereket, szobrokat vagy padokat milyen céllal terveztek meg, végre azonban fény derülne arra is, az emberek valójában hogyan és mire használják azokat. Másfelől szeretünk együtt gondolkodni (identitásképzés) a városunkról, szűkebb környezetükről, így tudnak a fentihez hasonló térképek mémként pár óra alatt elterjedni. Fontos lenne azonban elérni (szociológusoknak, pszichológusoknak, grafikusoknak karöltve), hogy a városlakók ennél szofisztikáltabb, pontosabb és politikailag korrektebb vizuális eszközökkel tudjanak együtt merengeni budapesti/szegedi/debreceni identitásukon. Lehet persze azt mondani, hogy az adatok efféle felhasználása túlzás vagy visszaélés. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezeket a hátrahagyott infókat így is, úgy is tárolják rólunk. Így legalább nem csak visszaélnének, hanem élnének is vele erre alkalmas szakemberek (!). Ha nem csak a titkosszolgálatok, hanem a kutatók is hozzáférnének az adatok egy részéhez, legalább közvetve visszakaphatnánk valamit a "kukkolásért" cserébe. Mondjuk egy élhetőbb várost használhatóbb közterekkel és tömegközlekedéssel. A módszer kapcsán persze bennem is vannak kérdőjelek, de a mérleg nyelve egyelőre inkább arra billen, hogy többet nyernénk, mint vesztenénk vele.
Forrás:
Dúll Andrea (2009): A környezetpszichológia alapkérdései - Helyek, tárgyak, viselkedés, L'Hartmann, Budapest
Leo Mirani: Why the New Google Maps Is the Most Honest Form of Cartography
